Üdvözöljük oldalunkon!
Gyermekkori szerelemként indult....
Az amerikai izomautók már gyermekkorunk óta fontos részei a mindennapjainknak. Tudtuk, hogy ez lesz az életünk, hisz akkor is már ezzel keltünk és ezzel feküdtünk, sőt éjjelente erről is álmodtunk. Az álom rengeteg kitartás, tanulás, munka után valóra vált!
Cégünk 2014 novembere óta működik, MuscleCarBudapest néven az elmúlt hét évben, mely név magában foglalja az életérzést melyet képviselni szeretnénk, hiszen autóink az autózás szabadságát és a száguldás szellemiségét testesítik meg. A muscle car, magyarul izomautó egy amerikai kifejezés, amely különböző nagy teljesítményű autókra utal.
Elsősorban amerikai izomautók - Dodge Challenger, Ford Mustang, Chevrolet Camaro beszerzésével és értékesítésével foglalkozunk, de partnereink révén a szervizelés és tuningolás is szerepel szolgáltatásaink között. Az izomautók mellett Corvette-ek, Viper-ek, SUV-ok valamint amerikai Pick-Up modellek szerepelnek kínálatunkban. Nem hiába mondjuk: MUSCLE CAR BUDAPEST - A SZÖRNY GARÁZS!
Látogassanak el hozzánk, ismerjék meg kínálatunkat és szolgáltatásinkat.
Teljeskörű szervizhátteret biztosítunk minden modellhez, továbbá bármilyen egyedi tuning elképzelés megvalósításában saját Tuning boltunkkal állunk ügyfeleink rendelkezésére.
Hasonló típusú gépjárművek bizományos értékesítésével is foglalkozunk, előre megállapított bizományosi összeg fejében,
Gépjárművek, elsősorbanDodge Challengerek, Ford Mustangok, Chevrolet Camarok és a profilunkba vágó autók külföldről való egyedi igények szerinti beszerzése. A megrendelt autókat leinformálva, szervizelve, esetenként garanciával adjuk át. Megrendelés esetén a gépjármű 10%-át de minimum 400.000 Forintot kérjük előleg formájában.
Többéves tapasztalattal rendelkező bankos és biztosítással foglalkozó szerződött partnereinken keresztül a jelenleg elérhető legjobb konstrukciókat kínáljuk.
A megvásárolt autókat névre írva, teljeskörű ügyintézéssel és komplett háttéranyaggal adjuk át ügyfeleink részére.
Modell Chevrolet Corve...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 343 KW / 466 LE
Telj. 343 KW / 466 LE
Évjárat 2017
Ár 23.490.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 231 KW / 314 LE
Telj. 231 KW / 314 LE
Évjárat 2019
Ár 10.990.000 Ft
Modell Dodge Charger
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 228 KW / 310 LE
Telj. 228 KW / 310 LE
Évjárat 2018
Ár 10.490.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 333 KW / 454 LE
Telj. 333 KW / 454 LE
Évjárat 2019
Ár 17.490.000 Ft
Modell Dodge Durango
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 216 KW / 293 LE
Telj. 216 KW / 293 LE
Évjárat 2017
Ár 12.990.000 Ft
Modell Cadillac Escala...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 313 KW / 426 LE
Telj. 313 KW / 426 LE
Évjárat 2015
Ár 17.490.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 308 KW / 419 LE
Telj. 308 KW / 419 LE
Évjárat 2014
Ár 9.990.000 Ft
Modell Chevrolet Corve...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 364 KW / 495 LE
Telj. 364 KW / 495 LE
Évjárat 2021
Ár 53.990.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 333 KW / 453 LE
Telj. 333 KW / 453 LE
Évjárat 2020
Ár 18.990.000 Ft
Modell FORD MUSTANG Fa...
Motor 5.0 V8 SUPERCHARGED
Teljesítmény 544 KW / 740 LE
Telj. 544 KW / 740 LE
Évjárat 2020
Ár 19.490.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 333 KW / 453 LE
Telj. 333 KW / 453 LE
Évjárat 2018
Ár 16.790.000 Ft
Modell Dodge Charger
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 228 KW / 310 LE
Telj. 228 KW / 310 LE
Évjárat 2015
Ár 7.990.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 3.7 V6
Teljesítmény 231 KW / 309 LE
Telj. 231 KW / 309 LE
Évjárat 2015
Ár 9.990.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 5.7 V8 HEMI
Teljesítmény 283 KW / 385 LE
Telj. 283 KW / 385 LE
Évjárat 2018
Ár 14.490.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 308 KW / 419 LE
Telj. 308 KW / 419 LE
Évjárat 2017
Ár 13.690.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 335 KW / 456 LE
Telj. 335 KW / 456 LE
Évjárat 2020
Ár 15.990.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 333 KW / 453 LE
Telj. 333 KW / 453 LE
Évjárat 2020
Ár 19.990.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 308 KW / 419 LE
Telj. 308 KW / 419 LE
Évjárat 2016
Ár 13.750.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 227 KW / 309 LE
Telj. 227 KW / 309 LE
Évjárat 2016
Ár 10.490.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 308 KW / 419 LE
Telj. 308 KW / 419 LE
Évjárat 2016
Ár 12.990.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 231 KW / 314 LE
Telj. 231 KW / 314 LE
Évjárat 2017
Ár 10.990.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 343 KW / 454 LE
Telj. 343 KW / 454 LE
Évjárat -
Ár 16.990.000 Ft
Modell Dodge Charger
Motor 5.7 V8 HEMI
Teljesítmény 283 KW / 385 LE
Telj. 283 KW / 385 LE
Évjárat 2021
Ár 15.790.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 250 KW / 340 LE
Telj. 250 KW / 340 LE
Évjárat 2017
Ár 10.990.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 308 KW / 419 LE
Telj. 308 KW / 419 LE
Évjárat 2016
Ár 13.190.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 5.7 V8 HEMI
Teljesítmény 283 KW / 385 LE
Telj. 283 KW / 385 LE
Évjárat 2020
Ár 14.990.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 357 KW / 454 LE
Telj. 357 KW / 454 LE
Évjárat 2019
Ár 15.990.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 343 KW / 454 LE
Telj. 343 KW / 454 LE
Évjárat 2018
Ár 14.690.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 5.7 V8 HEMI
Teljesítmény 283 KW / 385 LE
Telj. 283 KW / 385 LE
Évjárat 2018
Ár 14.390.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 2.3 ECOBOOST
Teljesítmény 213 KW / 290 LE
Telj. 213 KW / 290 LE
Évjárat 2020
Ár 13.490.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 5.7 V8 HEMI
Teljesítmény 283 KW / 385 LE
Telj. 283 KW / 385 LE
Évjárat 2019
Ár 14.990.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 333 KW / 457 LE
Telj. 333 KW / 457 LE
Évjárat 2018
Ár 15.750.000 Ft
Modell Chevrolet Corve...
Motor 6.2 V8
Teljesítmény 343 KW / 466 LE
Telj. 343 KW / 466 LE
Évjárat 2014
Ár 18.990.000 Ft
Modell Chevrolet Camar...
Motor 3.6 V6
Teljesítmény 238 KW / 324 LE
Telj. 238 KW / 324 LE
Évjárat 2015
Ár 9.290.000 Ft
Modell FORD MUSTANG
Motor 5.0 v8
Teljesítmény 331 KW / 450 LE
Telj. 331 KW / 450 LE
Évjárat 2020
Ár 15.990.000 Ft
Modell Dodge Charger
Motor 6.4 V8
Teljesítmény 357 KW / 485 LE
Telj. 357 KW / 485 LE
Évjárat 2021
Ár 23.990.000 Ft
Modell Dodge Challenge...
Motor 6.4 V8
Teljesítmény 357 KW / 486 LE
Telj. 357 KW / 486 LE
Évjárat 2019
Ár 18.990.000 Ft
Modell DODGE RAM LARAM...
Motor 5.7 V8 HEMI
Teljesítmény 265 KW / 345 LE
Telj. 265 KW / 345 LE
Évjárat 2006
Ár 6.490.000 Ft
Ügyvezető
Értékesítési vezető
Értékesítés / Tuning
Értékesítés / Marketing
A Krisz-Car Service Kft. 15 éve működő márkafüggetlen partnerünk.
Autóink szervizelése és javítása terén 3 éves kapcsolatot ápolunk.
Autóinkat a PM Car Logistic Kft. szállítja, mely partnerünk 25 éve foglalkozik belföldi és nemzetközi autószállítással.
A Hemy Cars & Bikes a MuscleCar Budapest németországi partner kereskedése.